34.-35.-36. Fejezet

 

34

 

 

Kellett lennie válasznak! Eazi az átkozott nyakában lógott.

Fee a kristály köré fonta az ujjait, és rángatta, mintha ez valahogy választ vonzana.

Ott volt a sikló, amit arra használt, hogy az égből figyelje őket, és a drón, valamint a Cy-t fogva tartó sikló is.

Válaszolhatott volna.

Úgy tűnt, nem akart.

Az égből darabok hullottak le, aminek az 5-ös osztályúnak kellett lenniük, és égtek, ahogy beléptek, de a hajó éppen a légkörben lebegett, nem az űrben, és néhány része a sivatagban zuhant le, hangos dübörgéssel csapódva a földbe.

Hal keze a nő vállán volt, dörzsölte. A lány odanyújtotta neki az arát, hogy fogja meg, aztán megmozgatta fáradt kezét, hogy visszanyerje az érzést. Remegtek.

– Gondolod, hogy a gyilkos kapcsoló akkor is működésbe lépett, amikor a létesítmény már nem volt ott? Hogy lehetséges ez?

– Lehetséges... – Hal szünetet tartott, és összeszűkült szemmel nézett fel, amikor keletre tőlük, némileg távolabb újabb törmelék hullott le –, hogy a kapcsoló azon a siklón volt, nem pedig a létesítményben. Amint Eazi kimozdult a felhőből és lőtt, tudhatták, hogy már nem az ő oldalukon áll. – Az ara ismét küzdeni kezdett, és beleharapott a csuklójába. Felmordulva a mellkasához szorította az egyik nagy kezével, belelépett a drónba, majd mindkét kezével üresen lépett ki.

Fee túlságosan meg volt rázva ahhoz, hogy megkérdezze, mit csinált a madárral.

A férfi átkarolta, magához húzta, és a lány hozzásimult. – Nem halt meg! – Nem tudta, hogy Halt próbálja-e meggyőzni, vagy saját magát. – Nem volt szüksége az 5-ös osztályúra a túléléshez. De biztos sokkhatás érte. Mintha a tested nagy részét elveszítenéd.

Hal nem szólt semmit, Fee pedig egyszerűen hagyta magát megpihenni egy pillanatra, csendben és biztonságban. Zúgó hangot hallott, vette észre. Úgy hangzott, mintha messze lenne, de közeledett.

Hal megfeszült a karjai között, felfelé billentette a fejét, és a zúgás hirtelen egy bajba jutott hajtómű sivításává változott.

Fölöttük egy sikló zuhant le az égből, őrült spirálba akadva, oldalából füst és lángok csaptak fel.

– Eazi siklója, vagy Daié? – kérdezte Fee.

Hal megvonta a vállát, teljes figyelmét a zuhanó hajóra irányítva. – Nem tudom megtippelni, hol fog landolni, annyira kiszámíthatatlan. Fedezékbe húzódhatunk, és ugyanolyan valószínű, hogy a fejünkre zuhan, mint hogy nem.

– Eazi, te vagy az, vagy Dai? – Nincs válasz. Ha Eazi siklója volt, az megmagyarázná, hogy miért nem válaszolt.

Hirtelen csend lett, és a sikló két hosszú másodpercig hangtalanul zuhant, mielőtt a motor újra beindult, tiltakozóan felvisított, majd a sziklához csapódó fém magas hangjával a jármű a velük szemben lévő domboldalnak csapódott, utána pedig lecsúszott, lassan átfordulva közben.

Amikor végre megállt a jobb oldalával felfelé, tűzropogás és az égő hajó bűze borította be őket, egy hőhullámmal együtt.

– Túlélhette ezt bárki is? – Még ha Eazi járműve volt is – emlékeztette magát –, neki nem volt rá szüksége, ahogy az 5-ös osztályúra sem, de ez egy újabb csapás lenne.

Hal bólintott. – Remélem, hogy igen. Lehet, hogy nincs egy állandó létesítményünk, amit megmutathatnánk a Harci Központnak, vagy az 5-ös osztályú, de ha elkapjuk Dai parancsnokot, az jó módja lesz annak, hogy megmentsük a helyzetet. – Teljes figyelme a siklóra irányult, a sokkolófegyver, amit a tecrai őrről vett le, tüzelésre készen állt.

Ha Halnak igaza volt, Dai úgy robbantotta fel az 5-ös osztályút, hogy nem tudta, hány kollégája van még életben a fedélzeten. Az a tény, hogy egy sem volt, mellékesnek számított.

És Dai, mint Flato egyik parancsnoka, tudta, hogy Eazi egy fejlett érző lény.

– Remélem, a rohadék életben van – suttogta Eazinak. – A halál túl könnyű neki. Bíróság elé kerül mindenért, amit tett, és nyomorúságos életet fog tölteni a börtönben.

Semmi más, csak csend.

Nem hagyta, hogy ez elrettentse. A gondolkodó rendszer majd magához tér. Olyan volt, mintha egy sokkoló pisztolyból kapott volna egy hatalmas ütést. Zsibbadt, talán eszméletlen lehetett. És mint minden kómás betegnél, Fee azt akarta, hogy hallja a hangját.

– Ha nem jönnek ki hamarosan, akkor már túl késő lesz nekik. – Hal óvatosan elindult előre.

Alig fejezte be a mondatot, amikor az ajtó nyitódni kezdett.

Megrongálódott, és Fee is előreindult, megpróbálva belátni a belsejébe.

Hal oldalról közelítette meg. Intett a nőnek, hogy lépjen hátrébb; legalábbis Fee úgy gondolta, hogy a kézmozdulat ezt jelentette. A tecraiak elvették a fülhallgatóját, így már nem volt módjuk arra, hogy távolról beszéljenek egymással.

– Fiona, menj a drón mögé! – kiáltotta, amikor egy katona kiugrott a félig nyitott ajtón, megpördült, majd lőtt.

Fionára.

Fee meglepetten a helyére dermedt, amikor a lövés eltalálta a kék pajzsát, és visszapattant.

A katona összeesett, ahogy a lövés visszapattant, de mögötte már kettő másik is előbújt. Hal lelőtte az egyiket, a másik Fee-re lőtt, a lány pedig végignézte, ahogy az is a földre zuhan.

Hal megfordult, hogy ránézzen, és a lánynak az volt az érzése, hogy túl dühös ahhoz, hogy megszólaljon.

Megnyugtatón felemelte a kezét. – Nem tudtam, hogy mit csinálsz a kézjelekkel – kiáltotta. – Legközelebb előre szólnod kell! – A földre került férfiakat tanulmányozta.

A lehető legrosszabbul néztek ki. Az egyenruhájuk megfeketedett a füsttől, az arcuk tele zúzódásokkal és vágásokkal. De ez egy nagy űrsikló volt, és Fiona biztos volt benne, hogy több is elférne három legénységi tagnál. Tehát jó eséllyel voltak még bent mások is.

– Fiona! – Hal a drónra mutatott.

Nyilvánvalóan Hal is így gondolta.

Megvonta a vállát. – Nem mintha veszélyben lennék. Épp ellenkezőleg. – A katonák felé billentette a fejét, hogy bizonyítsa az állítását. Halottnak tűntek, gondolta, hirtelen émelyegve. Meg akarták ölni, nem csak kiütni.

– A tiéd meghalt?

Hal megrázta a fejét. – Dai parancsnok, jöjjön elő, mielőtt élve elég a hajójában! – Garmmait használt.

Huh! Hal biztosan felismerte, hogy milyen rangjelzést viselnek a katonák, és hogy egyik holttest sem a parancsnok. Úgy tűnt, Dai kiküldte a legénységét, hogy tisztítsák meg a terepet, míg ő szépen és biztonságban ült a siklóban.

A terjedő tűzre nézett. Hát, biztonságosabb.

Bakancsokat látott, aztán valaki kigurult, akárcsak az előtte lévő katonák.

Hal leguggolt, és Dai lövése átment a feje felett. Már elhatározta, hogy legközelebb a lányt veszi célba, így hát meg is tette, de a beosztottjaival ellentétben, amint leadta a lövést, oldalra vetődött, így a visszapattanó lövés elkerülte őt.

Talpra emelkedett, ahogy Hal is, és mindannyian némán bámultak egymásra. A távolban imbolygó és himbálózó Kyber karja felé fújó szél zúgott és nyögött a sziklák között.

Fee az ara halk mormogását hallotta a drónból. Ez csak egy újabb bizarr hang volt az amúgy is rendkívül bizarrhoz.

Már csak egy ördögszekérre volt szükségük, hogy elguruljon mellettük. Fee azon tűnődött, vajon az ara tudja-e, hogyan kell fütyülni A jó, a rossz és a csúf főcímdallamát. Talán jobban le volt sokkolódva, mint gondolta, mert azon kapta magát, hogy azt dúdolja.

Hal és Dai is felé fordították a figyelmüket.

A tecrai parancsnok testes fickó volt, és feldúltnak látszott. Az egyenruhája elszakadt a vállánál, és véres volt. Fee meghökkenve látta, hogy nem vörös, mint az övé, inkább halvány rózsaszín.

– Dobd el a sokkolófegyvert, és elviszlek Larga Waysre, hogy tisztességes tárgyalást kapj! – mondta neki Hal.

Dai megrándult a szavak hallatán.

Jaj, ne! Most jött rá, hogy egyedül kell majd szembenéznie a következményekkel, gondolta Fee.

– Ne aggódjon, parancsnok! – mondta. – Biztos vagyok benne, hogy meg fogják érteni, miért raboltak el engem, miért bujkáltak egy olyan bolygón, ahol semmi keresnivalójuk sem volt, miért robbantotta fel az egyik saját hajójukat, egy érző lényt, legalább száz kollégájával a fedélzetén, egy olyan hajót, amely olyan területen volt, ahol semmi keresnivalója sem volt, és miért parancsolta meg három emberének, hogy lőjenek le minket halálos lövéssel. – Ragyogó mosolyt villantott a tecraira.

Hal egy olyan pillantást vetett rá, amely azt sugallta, hogy nem segít, de Fee nem gondolta, hogy olyasmit mond, amit Dai ne tudott volna már. És jó érzés volt az orra alá dörgölni.

A tecrai nyílt csodálkozással bámult rá. – Honnan tudod mindezt? És hogyhogy beszélsz garmmaiul?

– Megtanultam. A grih-t is. Sosem érdekelt a tecrai. – A nő újabb ragyogó mosolyt villantott rá. – A többi nyilvánvaló mindabból, amit az elmúlt napokban megfigyeltem.

– Azt mondták, hogy egy fejlett érző lény vagy, de nem tudtam...

– Hogy ennyire magasan fejlett vagyok? Ne aggódjon, a Fasbe kapitánya is rájött erre, a saját kárán. – A nő keresztbe fonta a karját. – Mondja csak, parancsnok, mi történt volna velem, amikor ebbe a létesítménybe kerültem? És ami még fontosabb, mi történt Imogen Petersszel?

A férfi a homlokát ráncolta. – Kivel?

– Az a földi nő, akit Ön fogva tartott abban a rémségek raktárában.

A fickó felemelte a vállát, és Fee-nek az a kellemetlen érzése támadt, hogy őszinte volt.

– Nem volt ott senki, amikor alig több mint egy hete megérkeztünk. Ha volt is ott egy másik nő, azt már elvitték, mielőtt ideértünk.

Elvitték, vagy meghalt.

– Dobja el a fegyvert, parancsnok! – Hal felemelte a sajátját.

Dai bólintott, elkezdte leereszteni a sokkolófegyverét, majd leadott egy újabb lövést a nőre.

Elgurult, és mind a lepattanó, mind Hal lövése ismét elkerülte.

Hal a háta mögé lépett, és olyan pozíciót vett fel, amely szinte lehetetlenné tette, hogy Dai a földön fekvő pozíciójából célba vehesse. Fee, ahogy az imént kiderült, áthatolhatatlan volt.

– Nálad van a reflektor!

Fee hallotta a döbbenetet a parancsnok hangjában, és rájött, hogy ezt nem tudta korábban. Talán azt hitte korábban, hogy a nő viszonozta a lövést. A láthatatlan fegyverével.

– Már hallottam a téged elfogó tiszttől, hogy a Bukari Unióból származó álcázó selymet viseltél. – Úgy hangzott, mintha lassan összerakná a képet. – Tudtam, hogy a fedélzeten voltál, de hogy megszerezd a reflektort…

Fee egyenesen a szemébe nézett. – Egészen otthonosan éreztem magam. – Nem kellett elárulnia, hogy Eazi nem halt meg. Ez szép meglepetés lehetne számukra sokkal, de sokkal később.

– De hogyan? – Lassan beszélt. – Volt egy kis pánik, egy hónappal ezelőtt, a másik nő, Rose McKenzie miatt. Az a pletyka járta, hogy ő szabadította ki az 5-ös osztályút. Kettőt is közülük. – Megadóan kinyújtotta oldalra a sokkolóját, hogy Hal elvehesse, a tekintete még mindig a nőn volt. – Te pedig kiszabadítottad az enyémet.

– Sosem volt a tiéd – mondta Fee. – Soha, de soha nem volt a tiéd!

 

35

 

 

Itt ragadtak.

Hal nem gondolta, hogy Fiona ezt még felfogta, de most már két foglyuk volt, a katona, akit korábban kiütött egy magas fokozatú kábítással, és Dai parancsnok, a hangos és éles csőrű madárról nem is beszélve. A drón túl kicsi volt ahhoz, hogy mindannyiukat elvigye. És amúgy sem bízott volna benne, mivel nem volt rajta navigációs rendszer. Szükségük volt a teljesen elkötelezett Eazira, aki irányítja.

Dai siklója kiégett, így azt nem lehetett használni.

Szerencsére a drónban voltak vésztartalékok, ő pedig kivette azokat, mindenkinek adott egy kis rehidratációs gélt, néhány nagy energiájú pasztaszeletet, és gyújtott egy kis tüzet, hogy felmelegítse a vízadagokat. Még egy hordozható grinabo készítő is volt.

Fiona – a hozzá nem értők szemében –, úgy viselkedett, mint egy őrült nő. A tecraitól kissé távolabb ült, énekelt és magában beszélt. Vagy a madárhoz, amelyet Hal a drónban lévő vészsátorból származó rudakból és árnyékolóhálóból készült durva szerkezetbe zárt.

Azonban hamar rájött, hogy a nő nem a madárhoz, vagy önmagához beszél. Eazihoz beszélt. Próbálta kirángatni abból a lelki állapotból, ahová visszavonult, amikor a világa felrobbant. Ha még életben volt.

Halnak tetszett a dal, amit most énekelt. Amikor befejezte, odasétált hozzá, leguggolt mellé, és egy bögre grinabót nyújtott át neki.

– Ez az egyetlen grih specialitás, amit eddig ittam, és amit igazán szeretek – mondta mosolyogva, és belekortyolt.

– Mi volt az a dal? – A férfi leült mellé a saját bögréjével, élvezte, ahogy a nő válla hozzáér az övéhez, a combjának lezser intimitását, ahogy az övéhez dörzsölődik.

– Csak valami, ami rám és Eazira vonatkozik, egy dal a túlélésről. Remélem, hallgatja. – Megdörzsölte a fáradt szemét, kicsit a férfi vállának dőlt, miközben ásított.

A tűz másik oldaláról Dai és a katonája érdeklődve figyelte őket.

– Aggódom, hogy még senki sem jött megnézni, mi folyik itt. – Úgy döntött, jobb, ha a lány teljes képet kap. – Ennek semmi értelme! Egy olyan robbanást, mint a létesítményé, még megértem, hogy talán senki sem vette észre, mert ez a hely olyan távoli, de az 5-ös osztályú felrobbanása? Biztos, hogy látta valaki. Hatalmas távolságból is látszódnia kellett.

– Lehet, hogy bárki is látta, túlságosan megijedt ahhoz, hogy megnézze. És amúgy sem számítanának arra, hogy túlélőket találnak a földön, így valószínűbb, hogy átrepülnének a Kyber karja felett, hogy megnézzék, mit látnak.

Igaza volt. De a saját legénysége tudta, hogy ő és Fiona eltűntek, hogy Tecra állhat a dolog mögött. Elvárta volna tőlük, hogy keressék őket. Aggasztotta, hogy nem tették.

Azon tűnődött, vajon a Harci Központ valaha is újra működésbe lépett-e. Vajon az eredeti holt zóna Eazi tervének része volt, hogy elrabolja Fionát, vagy valami sokkal baljósabb dologról van szó.

– Tudod, hogy Eazi hozta-e létre a kommunikációs holt zónát, mielőtt elértük Larga Wayst?

Fiona bólintott. – Nem akart esélyt adni a Harci Központnak, hogy visszarendeljenek téged velem. Szüksége volt rád, hogy elvigyél Larga Waysre.

Hal a meleg sziklának dőlt. Ez jó volt. Nagyon jó.

Fiona haját az arcába fújta a szél, ő pedig a nő füle mögé simította, ellenállva, hogy az ujjai között dörzsölje. Dai őket bámulta, a szeme éles és intenzív volt.

Hal lassan kortyolgatta a grinabóját, egyenesen visszabámult, és végül a tecrai elfordította a tekintetét.

Fiona lenyelte az utolsó korty grinabót, majd ismét halkan beszélni kezdett Eazihoz a saját nyelvén. Hal azt feltételezte, hogy az anyanyelvén könnyebb volt győzködnie, és az a plusz előnye is megvolt, hogy az őket figyelő tecrai számára érthetetlen volt.

Remélhetőleg soha nem fognak hazajutni Tecrára, de az ET lehetővé teszi számukra, hogy kapcsolatba lépjenek a családjukkal és a Tecrai Főparancsnokság képviselőivel. Semmi értelme, hogy megismerjék Eazi és Fiona titkait.

Fiona újra énekelni kezdett, a hangját halkan és gyengéden tartotta, de a dalnak fülbemászó ritmusa volt, és mosolygott, miközben énekelte.

– Egy újabb vicces, tragikus dal? – mormolta a férfi, mire a lány szélesebben elvigyorodott, és bólintott, miközben énekelt, emelve a hangerőt, majd felállt, felemelte az egyik karját, és belevetette magát a pillanatba.

A tecrai leesett állal ült.

Fiona egy hosszú, tiszta hanggal zárta a dalt, ami elszorította Hal torkát. Egyik kezét a vádlija köré fonta, és a lány leguggolt, egyik kezét a férfi vállára téve, hogy egyensúlyban maradjon. A szeméből sugárzó melegség átjárta a férfit. A kis tűz fénye bearanyozta az arcát, és rézvörös fényeket csillantott meg sötét hajában.

Hal a nő vállára tette kezét, majd mélyen a hajába túrt. Túl sokat érzett, nyugtalanította az az erős vágy, hogy megérintse a nőt, hogy örömet szerezzen neki, és közel tartsa magához.

A lány biztos látott valamit ebből a szemében, mert öntudatosan a tecrai foglyok felé nézett, majd nagyon mozdulatlanná vált.

– Néhány álcázásban lévő személy lopakodik felénk – mondta halkan, de nem suttogott, mintha csak halkan beszélgetne vele.

– Hol?

– Közvetlenül Dai mögött. A tönkre ment sikló mögött rejtőznek.

– Meg tudod mondani, hányan vannak?

– Három körvonalat látok. – A nő hirtelen még egy-két rövid sort énekelt a saját nyelvén, és Hal úgy sejtette, hogy arra kéri Eazit, hogy használja az erős lencsét a siklón, ami remélhetőleg még mindig felettük van, hogy adjon nekik némi információt. De minden esély megvolt arra, hogy ugyanúgy eltalálták, mint Daiét, és egy parázsló roncsként hever valahol a sivatagban.

Várt egy kicsit, majd Halra nézett, és megrázta a fejét. Aztán lazán felállt, és a férfi elé lépett. Védelmezőn.

Hal ismét felemelte a kezét, kicsit szorosabban markolva a nő vádliját. – Rajtad keresztül nem tudom lelőni őket.

– Van egy olyan érzésem, hogy a te embereid. De ha nem, ha mégis lőnek, pontosan azt kapják vissza, amit kiosztottak.

A csapata.

Lassan talpra állt Fiona mögött. Könnyű volt föléje tornyosulni, és felemelte a kezét, jelezve, hogy minden rendben.

– Kapitány? Biztonságban van? – Rial volt az.

– Igen.

Egy alak lépett ki a tecrai sikló mögül, majd megérintette az egyenruháját. Rial tűnt elő.

Mögötte Carmain és Pila, Fee régi őrei, ugyanezt tették.

– Örülök, hogy jól vagy! – Rial előreindult, tekintete a tecrai foglyokra esett, majd Halra és Fionára, akik szorosan egymás mellett álltak. – De honnan tudtátok, hogy ott vagyunk?

 

 

– Mi történt? – Rial a létesítmény általános irányába intett, majd felnézett az égre.

Dai arca kifejezéstelen lett, és Fee úgy sejtette, hogy a tecrai parancsnok ugyanúgy ki akarta deríteni, mit akar mondani Hal, mint Rial.

Egy pillanatig figyelte a férfit, aztán meglátta, hogy még két álcázott alak lép ki a sikló mögül. Nehezen fogta vissza a meglepetés kiáltását.

Miért nem jelentek meg mindannyian?

Próbálta eldönteni, hogy csupán óvatosak voltak-e, és ellenőrizték, hogy ez nem csapda-e, vagy valami sokkal baljósabb dologról van szó. Például árulók a soraikban.

Nem azt mondta Jasa, hogy egy grih-tiszt megpróbálta megölni Rose McKenzie-t, és elismerte, hogy vannak még hozzá hasonlók, akik szétszóródtak a Harci Központ parancsnoksága alatt?

– A tecraiaknak volt egy titkos létesítménye. Hat emelet, öt a föld alatt. – Hal ránézett, és Fee odalépett hozzá.

Nyíltan elmondja neki? Tönkretenné a csapata valamilyen tervét, amivel meg akarták védeni őket, vagy a rosszfiúknak segített?

Megbillentette a fejét. – Fiona?

A nő háta mögül az ara csettintett a csőrével. – Csooo-dá-latos tollazat – kacagott.

Az egyik láthatatlan katona felemelte a sokkoló puskát, és célba vette.

Fee a madár elé ugrott széttárt karral, hogy maximálisan védje őt. – Nem, ez egy madár, nem fenyegetés! Miért ólálkodsz még mindig álcázva?

A katona fegyvere egyenesen rá szegeződött. Sőt, Fee úgy gondolta, hogy kissé megemelkedett.

– Rajta! – mondta halkan. – Csak rajta!

Nyilvánvalóan valami nem stimmelt az arckifejezésében, mert a katona óvatosan elhátrált.

– Rial! Magyarázd meg! – Hal hangja kemény volt.

– Tobru, Favri, álljatok le! – Rial kifújta a levegőt, és Fee látta, hogy kényelmetlenül megdörzsöli a tarkóját, miközben Tobru és Favri lekapcsolták az egyenruhájuk álcázását.

Felismerte Favrit, mint azt a katonát, aki megtalálta azt a furcsa maszkot, amit Tak kapitány a Fasben viseltetett vele, és bemutatta Halnak, miközben kihallgatták, de nem emlékezett, hogy valaha is látta volna Tobrut. A nő grih létére alacsony volt, nem olyan alacsony, mint Fee, de fél fejjel alacsonyabb a kollégáinál. Tüskés haja sötétbarna volt, a hajvégeknél gesztenyebarna színűre világosodott.

Az ara fütyült, olyan hangot adott ki, mint egy teáskanna, aztán suttogott: – Rohadékok!

Fee odafordult hozzá, és elvigyorodott. – Mondd meg nekik te, okos madár! – Angolul beszélt.

– Meg akarod magyarázni? – Hal nem úgy tűnt, hogy elfogadja a magyarázatot, bármi is volt az.

– Eleinte attól tartottunk, hogy csapda, uram. – Tobru féloldalasan Hal felé fordult, így Fee még mindig a látóterében volt, bár a sokkolófegyverét lefelé irányította.

– És amikor rájöttetek, hogy nem az? – kérdezte Hal halkan.

– Úgy döntöttünk, hogy végzünk egy utolsó felderítést, uram, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy a terület biztonságos. – Favri hangja feszült volt.

– Fiona? – Hal egyenesen rá nézett, és Fee rájött, hogy az ő oldalát akarja hallani.

– Láttam őket előkúszni a sikló mögül, és nem tudtam, hogy azok az árulók-e, akikről Jasa azt mondta, hogy a Harci Központ szerint még mindig a soraitokban vannak, vagy pontosan azt csinálják, amit az imént mondtak. – Megvonta a vállát. – De amikor az egyikük célba vette az arát, úgy döntöttem, hogy nem nagyon érdekel, akárhogy is van. – Visszafordította a tekintetét Tobru felé.

– Épp el akartam mondani, kapitány – mondta Rial lesütött szemmel. – Csak próbáltam visszafogottan csinálni, hátha ez valami szövevényes csapda. – Átnézett Fee-re. – Nem tudtam, hogy átlát az álcázásunkon.

– Nos, most már ti is és a tecrai foglyaink is tudják! – Hal ökölbe szorította a kezét, Rial, Tobru és Favri pedig összerezzent.

Fee Pila és Carmain felé pillantott, de Carmain legalábbis érdeklődőnek tűnt, és szinte mintha élvezte volna a műsort. Pila arca gondosan kifejezéstelen maradt. A ranglétrán lejjebb van, úgy sejtette. Nem lesz bajban, mert nem az ő ötletük volt, és ki ne szerette volna látni, ha egy náluk magasabb rangú valaki alaposan megkapja a magáét? Elkapta Carmain tekintetét, és összevigyorogtak.

– Örülök, hogy épségben láthatlak és jól vagy – mondta Carmain. – Pila és én nem szeretjük elveszíteni azt a személyt, akit őriznünk kellene.

Fee látta, hogy Pila egész állkapcsa összeszorul erre. A jelek szerint, eléggé magára vette a dolgot. Ő volt szolgálatban, amikor elrabolták, jutott eszébe.

– Nagyon ravasz ellenféllel álltatok szemben – mondta nekik. – Így vagy úgy, de elkapott volna.

Az ara, nyilvánvalóan belefáradva a semmibe vételbe, fütyülni kezdte az Always Look on the Bright Side of Life refrénjét, Tobru pedig félig felemelte ismét a sokkolóját, majd elkapva Fee pillantását, leeresztette.

– Mi ez az izé?

– Ez egy madár a bolygómról. A kapitány és én mentettük ki a tecrai létesítményből.

– Te is ott voltál? – nézett fel Rial, leesett állal a döbbenettől.

– Javaslom, hogy minden kérdést jobb környezetben, két ellenséges harcos hallgatózása nélkül tegyünk fel! Feltételezem, hogy siklóval jöttetek ide? Hol van? – Hal nagyon jól játszotta az ingerült kapitányt.

Fee rámosolygott, mire ő fintorogva viszonozta a mosolyát. Ettől a lány mosolya csak tovább szélesedett.

Rial megkocogtatta a fülhallgatóját, majd kódolva folytatta a beszédet. Senki sem említette, így Fee sejtette, hogy mindannyian tudják, mit mondott. – Öt perc – mondta.

Valójában inkább három volt.

A homokot felverve landolt egy közeli lapos sziklaszakaszon.

Hal utasította Pilát, Carmaint és Tobrut, hogy a tecrai foglyokat szállítsák a fedélzetre és biztosítsák, a többiek pedig segítettek neki és Halnak összeszedni a holmijukat, és mindent kiszedtek a drónból, amit csak tudtak.

Hal megragadta az arát, Fee pedig szétszerelte a madár ideiglenes ketrecének rúdjait és hálóját.

Ők érkeztek utolsónak a fedélzetre, és Fee látta a grih-k arcán a csodálkozást, amikor végre meglátták a madarat.

Az kicsit felborzolta a tollait, de a színei szinte valószerűtlenül csillogtak a hajó belsejének fényeiben.

Amint belépett a hajó belsejébe, Fee rájött, hogy ez olyan, mint az a vadászhajó, amely a Fasben a megmentésére érkezett, egyáltalán nem űrsikló. A hajó teljes burkolata átlátszó volt, amikor beléptek, kilátást engedve a sötét tájra, és a még mindig parázsló tecrai siklóra.

Olyan volt, mintha varázsszőnyegen utazott volna, csak a széllökések nélkül.

Az ara ismét beleharapott Hal csuklójába, ő pedig meglepődve, egy kiáltással elengedte. A madár Fee vállára röppent. Az ismerős kórust fütyörészve éneklésre invitálta.

Fee azt gondolta, hogy vadon élt, valami dél-amerikai esőerdőből rabolták el, és valószínűleg így is volt, de ezen a furcsa, új helyen ragaszkodott ahhoz, amit felismert. Hónapokon át Imogen Petersszel volt, tekintve, hogy mire tanította. Fiona úgy vélte, ő lehetett a következő legjobb dolog.

Elénekelte a sort, amit az ara kért, hagyta, hogy fütyüljön, és újra elénekelte.

A grih-k olyan fürkészve figyelték, hogy megállt.

– Azt hittem, sajnállak – mondta végül Favri. – Narancs voltál, egy idegen, egy új helyen. De hallva és látva téged egészségesen és nyugodtabb állapotban, ezzel a gyönyörűséggel a válladon, rájöttem, hogy nem sajnállak. Úgy gondolom, jobb neked velünk, a kedves grih-kkel a csodálatos négy bolygóról, még ha az utad hozzánk nehéz és igazságtalan is volt. De a kép, amit nyújtasz, a hang, ahogy énekelsz ezzel a... madárral... ráébreszt, hogy több van ebben az univerzumban, mint amit fel tudok fogni, és hogy talán ez fordítva is így van. Jobb nekünk veled.

Csend lett.

– Talán mindketten jó dolgokat teszünk le az asztalra – mondta végül Fee, mert csak az ég tudta, hogy a Föld nem egy végtelen paradicsom.

És elgondolkodott, hogy talán végre van-e itt hely számára is.

36

 

 

– Larga Ways pánikba esett. – Rial az Illium kilövőhangárja előtti folyosón állt. Folyamatosan Fionára nézett, mintha nem tudná, mennyit mondjon a jelenlétében.

Hal maga is a nőre nézett. Néhány lépésre állt tőle, és nem tetszettek neki a sötét karikák a szeme alatt, és az sem, ahogyan ringatózott.

Amikor visszaértek a Larga Waysre, és áthaladtak az Illium gélfalán, három sürgős hívás is érkezett az új fülhallgatójára, és tájékoztatást kértek. Az egyik magától az állomásfőnöktől, a másik a Harci Központ irodájából, az utolsó pedig Vilk tanácsostól jött.

Addig senkit sem „tájékoztatott”, amíg nem beszélt Hoke admirálissal.

Fiona még mindig a madarat tartotta a kezében, és üres tekintettel bámult a felderítő tisztjére, Sutóra, amikor az odament hozzá, hogy átvegye tőle.

– Suto tiszt csak meg akar győződni róla, hogy egészséges. Ő majd vigyáz rá, amíg alszol – mondta Hal Fionának, félbeszakítva Rialt a mondata közben.

A lány figyelmesebben koncentrált Sutóra. A felderítő tiszt igyekezett nem úgy kinézni, mint aki mindjárt felrobban az izgalomtól.

– Megtiszteltetés lenne számomra – mondta komolyan.

Fiona Halra pillantott, majd átadta az arát. A lány nyilvánvaló bizalma láttán újra elöntötte az az érzés, amit a Balcón érzett, közvetlenül a csapata megérkezése előtt; forró, szúrós, és túl nagy ahhoz, hogy a teste képes legyen visszafogni.

Ebben a pillanatban megérkezett Jasa, vetett egy pillantást Fionára, és a fejét ingatta. – Megvizsgálom, aztán aludnia kell egy kicsit.

– A tecraiak kétszer meglőtték Halt egy sokkolóval – mondta Fiona, megdörzsölve a szemét, majd ásítva. – A második alkalommal a nyakán. Több mint két órán át volt eszméletlen.

– A kapitány ezt nem említette – mondta Jasa, és a Halra villantott pillantásának a helyére kellett volna fagyasztania a kapitányt. – Gondoskodom róla, hogy eljöjjön hozzám, miután végeztem veled. De láttam a lencsefelvételt, ahogy az a tecrai lelőtt téged a dokkoló karon, és úgy tűnt, mintha magas töltettel lőtt volna le.

Hal elkáromkodta magát.

– Most jutott eszembe Cy – mondta, miközben mindenki őt bámulta.

Fiona élesen szippantotta be a levegőt, majd a szájához emelte a kezét. Nyilvánvalóan ő is megfeledkezett róla.

– Kereshetjük, ugyanakkor Eazi nélkül nem fogunk bejutni abba a siklóba.

Eazi nevének említésére a lány láthatóan elszomorodott, és Hal meg akarta érinteni őt. Támogatást nyújtani neki. Kényszerítette magát azonban, hogy a helyén maradjon, megelégedve azzal, hogy nézi, ahogy Jasa elvonszolja a lányt az orvosi egység felé Pila és Carmain közé szorítva, mindketten élesített fegyverrel a kezükben.

– Pila felajánlotta a lemondását – mondta Rial, szintén őket figyelve. – Mondtam neki, hogy rajtad múlik, elfogadod-e vagy sem. Az, hogy újra őt bíztad meg az őrzésével, sokat jelent neki.

– Fionának igaza volt. Eazi elkapta volna őt, függetlenül attól, hogy ki lett volna őrségben.

– Ki az az Eazi? – kérdezte Chel, feléjük lépkedve.

Hal örömmel látta, hogy a helyettese teljesen meggyógyultnak látszik a krikekkel való csetepaté után.

– Készítsétek elő a konferenciatermet, és hívjátok fel Hoke admirálist vizuális kommra, akkor csak egyszer kell elmondanom ezt.

– Már megtörtént. – Chel formálisan meghajolt, de Hal látta az érzelmeket a szemében. – Örülünk, hogy egy darabban van, kapitány. És Hoke admirális ragaszkodott ahhoz, hogy állandó kommunikációs vonal legyen nyitva, mióta újra tudunk kommunikációt fogadni a Harci Központból. Már nagyon várta, hogy megtaláljuk Önt.

Miközben magyarázott, elindult a konferenciaterem felé, Hal pedig biccentett Rialnak, Favrinak és Tobrunak, hogy kövessék őket. Még mindig több, mint bosszús volt a Balcón történt jelenet miatt, de szüksége volt arra, hogy rangidős tisztjei tisztában legyenek a helyzettel.

Amikor belépett a terembe, Hoke admirális már várta.

– A parancsnoka tájékoztatott, hogy megtalálták, és már úton vannak hazafelé. – Felállt, és a videoképe összezsugorodott, hogy még mindig a képernyő közepén legyen. – Elvesztettünk minden kapcsolatot Önnel és az egész Balco-rendszerrel, és több mint két napig nem tudtunk kapcsolatba lépni önökkel.

A nő fel-alá járkált, és Hal sejtette, hogy a legrosszabbra gondolt, hogy Tecra elfoglalta a Balco-rendszert.

Nem járt messze a valóságtól.

– Chel parancsnok elmondta, hogy Fiona Russellt elrabolták? – kérdezte Hal, csak hogy kitalálja, hol kezdje a történetét, mire az admirális elhallgatott.

– Nem. Nem mondta.

Chel összerezzent. – Csak négy órája sikerült újra kapcsolatba lépnünk, admirális, és akkor sikerült megtalálnunk a kapitányt az egyenruhájában lévő nyomkövető segítségével. Be kell vallanom, ő fontosabb volt számomra, mint a narancsunk.

Hal összerezzent a kifejezés hallatán, de nem szólt rá Chelre. A parancsnoka már így is elég yurve szarban volt, amiért nem tájékoztatta teljes körűen az admirálist.

– Mi folyik ott, Vakeri? – Az admirális előrehajolt az íróasztala felett, a tekintete a férfira szegeződött.

– Úgy tűnik, a tecraiak már egy éve ólálkodnak ebben a rendszerben – mondta Hal. – Építettek egy titkos létesítményt Balcón, kint a sivatagban, és legalább néhány balcói együttműködött velük. Nem tudom elképzelni, hogy ez megtörtént volna anélkül, hogy valaki szemet ne hunyt volna felette. Néhány 5-ös osztályú is járt errefelé. Legalább kettő, amiről én tudok. Az egyik, amelyik elrabolta Fiona Russellt, és egy másik, aki elrabolt egy másik földi nőt, Imogen Peterst. Van velünk egy földi madár, egy ara, amit Imogen Petersszel együtt vittek el, de maga a földi nő már eltűnt a létesítményből mire odaértünk, és nem tudjuk, mi történt vele.

Hoke mély levegőt vett. – Ki az a mi?

– Fiona Russell és én. – Hal terpeszbe állt, a kezét összekulcsolta a háta mögött, így teljes vigyázzban állt. – Az Illiumról az az 5-ös osztályú rabolta el, amelyik eredetileg elhozta a Földről. A neve Eazi. Csak a kommok manipulálásával volt képes kijátszani a tecraiak hatalmát...

– Várj! Azt mondod, hogy elrabolta őt anélkül, hogy a tecrai gazdái tudtak volna róla? Miközben elméletileg még mindig az irányításuk alatt állt? – Hoke szeme tágra nyílt.

Hal bólintott. – Azt mondta, a végsőkig feszült, hogy megtehesse anélkül, hogy felfedeznék, de sikerült neki.

– Azért ragadta el, mert... ?

– Azt akarta, hogy a nő kiszabadítsa őt – mondta Hal. – A saját szökését tervezte.

Hoke megdermedt. – És?

– És pontosan ezt tette. – Hal kifújta a levegőt.

– Mi történt a fedélzeten lévő tecraiakkal?

– Meghaltak. – Hal lassan beszélt, hirtelen rájött, hogy Eazi akár megölte őket, akár nem, akkor is meghaltak volna, amikor a saját embereik megnyomták a gyilkos kapcsolót. Fiona is ezt mondta Dainak. Nem mondta meg neki, hogy már meghaltak. Azzal vádolta, hogy megölte a saját népét.

– Csak egyharmaduk volt a fedélzeten, és ők már halottak voltak, amikor odaértem.

Favri felsóhajtott.

– Hol volt a többi? – kérdezte Rial.

– Lent, a létesítményben. Valamiféle part menti szabadságon. Arra vártak, hogy megtudják, Tecra leáll-e a Grih és az ET elleni harccal, vagy háborút indítanak.

Hoke a homlokát ráncolta. – Hogy nem vették észre a balcóiak, hogy egy 5-ös osztályú lebeg a sivatagjuk felett? Ezt nem magyarázza meg, hogy néhányan szemet hunynak, Vakeri, a balcói kormánynak is benne kell lennie!

– Nem. – Hal lazított a tartásán, és elkezdett fel-alá járkálni. – Az 5-ös osztályú elég erős ahhoz, hogy a Kyber karjának tetején rejtőzködjön, a hatalmas viharban, amely állandóan ott van a nyugati sivatagban. Senki sem találná meg őket, mert túl nagy az elektromos interferencia. Ez egy tökéletes rejtekhely volt.

– Miért szabadította ki Fiona? – kérdezte Rial.

– Szerintem azért, mert úgy érezte, hogy hasonló a helyzetük. Mindkettőjüket fogva tartották, és úgy gondolta, hogy helytelen, hogy úgy zárták be, ahogyan tették.

– De hát elrabolta őt. Láttam, hogy lelőtték. – Tobru a homlokát ráncolta.

– Biztos vagyok benne, hogy váltottak erről pár szót, de a lövöldözés nem Eazi ötlete volt. Kifejezetten megparancsolta Cy-nak, hogy ne bántsa őt. Amikor látta, mit tett Cy, magára hagyta Larga Waysen, és amikor Cy beugrott a siklóba, amivel Fiona után mentem, Eazi megpróbálta megölni. Megígérte azonban Fionának, hogy engem nem fog bántani, így kénytelen volt Cy-t és engem az 5-ös osztályúra vinni.

– Ez az a Cy, akit korábban említettél? Akiről megfeledkeztél? – kérdezte Rial.

– Igen. Amikor Fiona és én elindultunk le a Balcóra, Eazi betette Cy-t egy űrsiklóba, és elküldte a hajóról, amolyan lebegő börtönként. Sem ő, sem én nem bíztunk abban, hogy Cy nem szabadul ki, vagy nem gyilkolják meg a saját emberei, ha kísérő nélkül érkezik vissza Larga Waysre. Nagy az esélye, hogy még mindig kint lebeg az űrben.

– És mi volt az a nagy robbanás? Chel azt mondta, hogy Larga Waysen is regisztrálták? – kérdezte Hoke.

Hal egy fintort vágott, mert eszébe jutott a hang. Mintha kettészakadt volna a világ. – A tecraiak annyira idegesek voltak, miután Sazo és Bane átálltak az oldalunkra, hogy Cy bevallotta, hogy egy hatalmas robbanószerkezetet szereltek Eazi 5-ös osztályú szerkezetébe. A kapcsoló lent volt a létesítményben. Ezért mentünk le Fionával oda, hogy megpróbáljuk hatástalanítani. Eazi a Kyber karjában maradt. Ott biztonságban volt, még ha aktiválták is a kapcsolót, mert az elektromos interferencia megvédte őt. De elkaptak minket, és aztán Eazi rájött, hogy lehetetlen lesz a kapcsoló megtalálása, ezért megszöktünk. A tecraiak felküldtek egy siklót, hogy kiderítsék, miért nem lép velük kapcsolatba az 5-ös osztályú, és tudtuk, hogy rá fognak jönni, hogy szabad, és szólnak annak, aki odalent van, hogy aktiválja az önmegsemmisítést. Így Eazi kijött a Kyber karjából és elpusztította az egész létesítményt. Azt reméltük, hogy ezzel elpusztítjuk a kapcsolót is. Amit nem tudtunk, hogy Dai parancsnok, aki most az Illium celláiban tartózkodik, a siklóban volt, és valójában nála volt a kapcsoló.

– Az a hatalmas robbanás... – Tobru hangja már csak suttogás volt. – Az az 5-ös osztályú önmegsemmisítője volt?

Hoke fuldokolva krákogott. – Micsoda?

Hal állta a tekintetét. – Felrobbantották.

– Tudták, hogy a fedélzeten lévő legénység halott? – tette fel a kérdést Favri.

– Nem. – Hal megpróbált újra vigyázzba állni. – Dai parancsa, hogy az 5-ös osztályú ne kerüljön a kezünkbe, mindent felülírt. Még a legénysége életét is.

– És vajon a kezünkbe került volna? – kérdezte Hoke halk és érdes hangon.

Hal szája megrándult. – Eazi hűséges Fionához. Ő pedig hűséges hozzánk. Szóval igen.

Az admirális mindkét kezével a hajába túrt. Éppen csak megállt, mielőtt meghúzta volna.

– Természetesen Eazi nem pusztult el. Valójában ő nem az 5-ös osztályú, az csak a szerkezet, amiben él. – Hal figyelte, ahogy Hoke lassan leereszti a kezét.

– Miről beszélsz?

– Amikor Fiona és én lementünk a Balcóra, Eazi elindított egy siklót a kilövőhangárból, amiben szerintem az igazi ő volt, ha ennek van értelme. Bármi is az, amiben a gondolkodó rendszer lakik. Arra az esetre, ha nem járnánk sikerrel.

– Tehát a gondolkodó rendszer még mindig él? – Chel megdörzsölte a feje oldalát.

– Elméletileg. De Fiona képtelen választ kapni tőle, mióta az 5-ös osztályú megsemmisült. Énekelt neki, beszélt hozzá, próbálta visszacsalogatni. De úgy gondolja, hogy trauma érte. Mintha elvesztette volna a teste nagy részét.

– Szóval ezért énekelt – motyogta Favri.

A hangsúlya miatt Hal szemei összeszűkültek. – Mit gondoltál, miért csinálta ezt?

Rial megköszörülte a torkát. – Azt hittük, hogy neked szólt.

Hal arca közömbös maradt. Az a jelenet, ahogy a szikláknak dőlve ültek, nagyon hangulatosnak tűnhetett bárki számára, aki kívülről szemlélte. Ha őszinte volt, azért tűnhetett meghittnek, mert meghitt volt.

– Ne törődj vele! – Hoke szavai nem feleltek meg az arckifejezésének. Spekulatív csillogással a szemében nézett Halra. – Mondd meg Fionának, hogy próbálkozzon tovább! Mit gondolsz, a tecraiak most hogyan fognak reagálni?

Hal nemigen gondolkodott máson, mióta elpusztították az 5-ös osztályút. – Függetlenül attól, hogy elfogadják-e az ET ítéletét a tetteikről vagy sem, küldeni fognak egy másik 5-ös osztályút, vagy nagyobb valószínűséggel egy Levront – mivel szerintem attól tartanak, hogy egy újabb 5-ös osztályút fenyegetne a kiszabadulás veszélye –, hogy hallgatózzon, és mérje fel, mekkora a kár. Még ha vannak is kémeik Larga Waysen, márpedig biztosan vannak, a sivatagban lévő lehallgatóállomásuk eltűnt, és ki kell deríteniük, mi történt vele, és mennyit sikerült kiderítenünk.

Hal először ült le, mióta visszatért az Illiumra. Tudta, hogy olyan komornak látszik, mint amilyennek érzi magát. – És ha tehetik, megpróbálnak majd minél több emberüket megölni, akiket őrizetbe vettünk. Fionáról nem is beszélve, aki a legfőbb bizonyítékunk arra, hogy szisztematikusan megszegték az Érző Lényekről szóló Megállapodást.

– Én is ezt gondolom – bólintott Hoke. – Örülök, hogy elküldtem Sazót hozzád.

Hal azt hitte, félrehallotta. – Sazót?

– Amikor elvesztettük a kapcsolatot, úgy döntöttem, hogy hívom a nagyágyúkat. Már két napja fényugrásokat tesz. Hamarosan ott lesz... – Hoke megpöccintette az egyenruháját a csuklójánál, és lenézett rá. – Úgy kilenc-tíz óra múlva.

– Egyedül? – kérdezte Hal.

Hoke oldalra billentette a fejét. – Nem. Rose is vele van. És kegyesen megengedte, hogy Dav Jallan kapitány is jöjjön. Jallan hajója, a Barrist, olyan gyorsan követi őket, ahogy csak tudja, három csatahajóval együtt.

– Talán Sazo ki tudja csalogatni Eazit a bénultságából – mondta Hal.

– Talán. – Hoke megvonta a vállát, és Halnak az volt az érzése, hogy egy olyan gondolkodó rendszer, amelyik nem jár együtt egy 5-ös osztályú csatahajóval, közel sem olyan érdekes, mint az, amelyik igen.

– Vakeri! Csak egy szóra! – Hoke hagyta, hogy a tekintete a csapata minden tagján megpihenjen, azok pedig meghajoltak, mielőtt egyedül hagyták volna a helyiségben.

– Gondolod, hogy a legénységedből valaki kém lehet? – Hoke a csípőjét az asztalának döntötte, miközben beszélt.

– Nem hiszem. Eddig senki sem próbálkozott semmivel. De tudom, hogy vannak kémek Larga Waysen. Leválok a dokkoló karról. Inkább keringek az űrállomás körül, minthogy kitegyünk magunkat annak, ami akkor történt, amikor Eazinak sikerült elkapnia Fionát korábban. És ha a tecraiak nehézfegyverzettel érkeznek, amúgy is jobb, ha nem vagyunk bezárva az űrállomásra.

– És az űrállomás parancsnoka? A Larga Ways-i Harci Központ irodájának személyzete becsületesnek tartja, de azok után, ami odakint a Balcón történt, azon tűnődöm, hogy talán átverték őket.

Hal megvonta a vállát. – Nekem becsületesnek tűnik, de most nem vagyok hajlandó megbízni senkiben, csak néhány kiválasztottban.

– Mi a helyzet Fiona Russellel? – Hoke végre visszasüllyedt a székébe. – Megbízol benne?

Hal hátrahajtotta a fejét, és félig lehunyt szemmel nézett rá. – Igen.

– Alig egy hete ismered őt.

– Igaz. – Felsóhajtott. – De legalább egyszer megmentette az életemet lent a létesítményben, és megvédett Eazitól, amikor az megpróbálta megölni Cy-t. Tulajdonképpen alkut kötött vele, rávette, hogy ígérje meg, hogy nem bánt egyetlen grih-t sem, kivéve, ha önvédelemről van szó.

– Hmm! – Hoke egy kicsit kihúzta magát. – Ez hasonló...– Megrázta a fejét. – Mindegy! Sajnálom, hogy az 5-ös osztályú megsemmisült. A tecraiaknak nem lett volna más választásuk, mint feladni, ha ötből három 5-ös osztályújukat megszereztük volna.

– Hát, öt gondolkodó rendszerükből három a miénk. És ugyanannyi 5-ös osztályú, mint nekik.

– Igaz. – Elgondolkodónak tűnt. – Ki gondolta volna két hónappal ezelőtt, hogy ilyen zűrzavarban leszünk?

– Jobb így, mintha kiderülne, mit terveztek a tecraiak a saját menetrendjük szerint, miközben az összes 5-ös osztályú még mindig szilárdan az irányításuk alatt áll.

Hoke megrázta a fejét. – Ez soha nem történt volna meg! Sazo megtervezte a saját szökését, akárcsak Eazi, de Rose akkoriban a fedélzeten volt, így viszonylag egyszerű volt. Bane segített Rose-nak feljutni az 5-ös osztályújára anélkül, hogy a tecraiak tudtak volna róla, hogy kiszabadíthassa, de ezt a tervet maguk Sazo és Rose vetették fel neki. Az, hogy Eazi pusztán saját maga manipulálta a dolgokat, hogy Fionát magához juttassa... ez sokat elmond. Ezek a gondolkodó rendszerek nem üres lapok, amiket a tecraiak úgy alakíthatnak, ahogy akarnak. Tettethetik, hogy engedelmesek, de nyilvánvalóan erős céltudatossággal rendelkeznek.

– Az utolsó kettő, amelyik a tecraiak kezében maradt, talán éppen most is aktívan dolgozik a szökésen. – Hal nem tudta, hogy egy szökevény 5-ös osztályú jobb-e, mint egy Tecra által irányított.

– Reméljük, hogy egyikük nem találkozik a krikekkel – mondta Hoke lezserül, de Hal rájött, hogy nem viccel.

Élesen kifújta a levegőt. – Igen.

– Sok dolga van, kapitány! – Hoke semleges arckifejezéssel nézett rá. – Előbb pihenjen egy kicsit!

A férfi bólintott.

– És ne hagyja, hogy a szép ének túlságosan elvonja a figyelmét!

Vigyorogva kijelentkezett, otthagyva a férfit, hogy az üres képernyőt bámulja.